Skip to main content

Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni a tervezés fontosságát. A jól átgondolt koncepció nagyban hozzájárul a későbbi maximális felhasználói élményhez és tartóssághoz is. Mielőtt megrendelnéd a térkövet érdemes átgondolnod, hogy milyen funkciója lesz az adott felületnek. Például, ha kocsibeállót szeretnél építeni, akkor fontos meghatározni, hogy milyen súlyú járművek fogják használni és milyen gyakorisággal. Ugyanis más típusú alapra van szükség annak függvényében, hogy egy személygépkocsi és alkalmanként tehergépjármű (költözés vagy nagyobb szállítmány érkezésekor) terhelését kell kibírnia vagy esetleg rendszeres teherforgalmat. Az alap típusának kiválasztásakor az is fontos szempont, hogy vízzáró vagy vízáteresztő tulajdonságú előnyösebb. Ez később a térköz méretének kiválasztásánál is fontos lesz, ami egy nagyobb térköz esetén a megrendelendő térkő mennyiséget is befolyásolhatja. Ebből a rövid példából is jól látszik, hogy az egyes tényezők hogyan függenek össze és befolyásolják a végeredményt.

Érdemes arra is gondolni, hogy a jövőben szükségünk lesz-e valamilyen csatornára a térkővel borított felület alatt: tervezünk-e elektromos kaput vagy garázsajtót, esetleg az ereszről lefolyó vizet kell elvezetnünk máshová. Időt és energiát takaríthatunk meg ha körültekintően járunk el már az első lépéseknél.

Tapasztalataink szerint a hibák körülbelül fele a nem megfelelő tervezés miatt van, így valóban megéri plusz időt szánni a tervezésre és részletesen átgondolni minden eshetőséget. Pro tipp: amikor úgy érzed, hogy mindennel készen vagy, a tervvel a kezedben járd be a területet újra! Képzeld el a kész felületet használat közben és győződj meg róla, hogy valóban mindenre gondoltál! Ha esetleg úgy érzed, hogy elakadtál vagy kérdésed merült fel, keress minket bizalommal! A Bácska Stone szakemberei készséggel állnak rendelkezésedre.